McKenzie Friends, átverés legálisan? Újra Anglia…

Bárki aki jogi problémába ütközött Angliában, szinte azonnal tapasztalja, hogy nem talál megfelelő megoldásokat, ráadásul jellemzően olyan magas az eljárások költsége, hogy megkérdőjelezi azonnal az eljárás létjogosultságát.  Köznyelvre lefordítva, többe kerül a leves mint a hús. Ekkor könnyen belefuthatunk a McKenzie Friends-be. Számtalan esetet írhatnánk le! De csak, hogy egy egyszerű példát mondjak: Adott egy jogtalanul kiszabott bírság, amelynél tegyük fel, hogy a kötelezett személy nem is tartózkodott az UK-ban, a bírság kiszabásának idejében…Tehát egyértelmű, hogy valami jogszerűtlenség történt. Legyen a bírság 500GBP, mert ugye ez egy fél havi minimálbér, ami nem kevés. Ennél azért vannak jóval komolyabbak is. A lehetőségeink azok, hogy teljesen értelmetlen vesszőfutásba kezdünk a bírságot kiszabó szervezettel. A tapasztalataink és ügyfeleink elmondása alapján -ami Angliában, nyugodtan mondhatjuk standard bármiben-, semmilyen választ nem kap. Általában az ember “megnyugszik” átmenetileg, hiszen az ügyben megpróbál intézkedni. Csak, hogy ez az intézkedés teljesen hamis biztonságérzetet ad. Ugyanis a beadványát, kifogását senki nem veszi tudomásul, van, hogy egyszerűen eltűnik (Az okaiba most nem mennék bele). Gyakorlatilag ahogy erre az útra lépett az illető, máris megpecsételte a saját sorsát. Pár hét elteltével meg is kapja az értesítést, vagy a bírság megemeléséről, vagy arról, hogy melyik napon érkeznek a végrehajtók. Aztán kezdődik a kapkodás. Időpont egyeztetés a CAB-val, majd ahogy újra eltelik egy esetleg két hét is mire oda eljut, azt tapasztalja, hogy a CAB tanácsadója csak ringatja a fejét. Bár tanácsokat ad, újabb hetek telnek el, a bírság meg csak nő, a végrehajtók meg már szinte a küszöbön állnak. Ezután kutatni kezd az illető az interneten és bele botlik egy jól hangzó névbe, a Mc Kenzie barátokba. Nem nehéz, hiszen az internet tele van ezzel a névvel, egyre többen hirdetik magukat. A Mc Kenzie forma elfogadott a bíróságok előtt is. Eredeti célja szerint -ami egy precedens üggyel indult régen-, a Mc Kenzie égisze alatt egy jogban jártas személy (fontos, hogy jártas!), díjtalanul segítséget nyújt annak, aki nem tudja kifizetni az eljárással járó költségeket. A Mc Kenzie segítség komoly szabályok közé van szorítva jogilag. Pl. Nem járhat el az ügyben érintett személyek helyett, nem szólalhat fel a nevében, stb. Tehát úgy kell elképzelni a gyakorlatban ezt, mint mikor anno a tanár szólított, hogy felelned kell és a mögötted ülő pedig súgott, hogy ne kapj elégtelent.  A Mc Kenzie segítség alappillére, hogy a segítségnyújtás ingyenes(nek kéne lennie). De most jön a valóság!

A rendszer nagyon agyafúrt módon egy üzleti vállalkozásokat leplező árnyékszervezetté nőtte ki magát. Ismét a gyakorlati példával élnék. Maradjunk a korábbi esetnél, tehát a bírság már végrehajtási szakaszban van és az emberünk megtalálta a Mc Kenzie barátot. Aki természetesen készségesen útmutatásokat ad neki. Eleinte csak elpottyantanak egy-két olyan dolgot, hogy: “persze, segítünk ingyen” aztán jön, hogy “ingyen segítünk, de a leveleket 20-30-40GBP-ért írjuk” és így megy ez, sok kicsi sokra megy alapon. Van aki konkrétan megmondja, hogy 20GBP/óradíj ellenében “position” formot is aláír neked, persze nulla felelősséggel, hiszen ő csak egy “barát”.  De ahogy a gyakorlatban ez lenni szokott, az ügy még mindig nem állt meg (gyakorlatilag a helyzet romlik). Már elküldött szerencsétlen barátunk pár újabb levelet, amiben panaszolja a bírság jogszerűtlenségét… Aztán vagy jön válasz, vagy nem! (Ha a külalak szembetűnő még lehet, hogy el is olvassák. ) Persze az ügy nem áll meg, megjelennek a végrehajtók. Viszik amit tudnak, ha akarjuk, ha nem. Őket csak egy dolog érdekli, hogy mi van a végrehajtási lapon.

Már kifizette a bírságot, a Mc Kenzie barátnak az X fontot, de sehova nem jutott.  És most egy újabb szakadékba készül. Mégpedig, hogy azt gondolja, hogy visszaperli a jogtalanul behajtott bírságot és a kamatokat, na meg a “barát” által levett pénzt is. Persze erre esélye sincs ügyvédi háttér nélkül, de biztatják. Jellemzően indirekt módon! Inkább sugallják, hogy meg lehet csinálni. De máris képbe kerül egy “közeli” ügyvéd, ügyvédi iroda mint ismerős. Aztán a megfelelő díj ellenében, már a Mc Kenzie barát által előkészített iratokkal, meg is kapja az óradíj ajánlatot. Általában eleinte nem mondanak sokat. A szisztéma az, hogy konzultációt javasolnak 100-200GBP-ért. Fontos, hogy ez csak konzultáció, ami valójában teljesen látszatintézkedés, mert a Mc Kenzie barát már előkészített mindent és tájékoztatta is a szakembert. Aztán jön az ajánlat, hogy 200-300GBP/óradíj ellenében képviselik az ügyben, ami természetesen az Mc Kenzie barátnak köszönhetően sokkal “humánusabb” mintha bement volna az ember az irodába. Persze semmit sem ígérnek! Nagyon empatikusak, megértőek és azt nagyon ügyesen “eladják”, hogy milyen jogtalanságok folynak Angliában, aminek az “áldozata” lett az illető. Sőt a legtöbb esetben azt is megtudhatjuk, hogy a bíróságok és az ügyvédek megbízhatatlanok (így is van) és mérhetetlen mélységre süllyedtek a korrupcióban.

Ha a bírságot nézem, ami az elvesztegetett hetek alatt akár 1500GBP-re is nőhetett, kifizetni ~500GBP-t nem túl sok.  Egyelőre csak 200-300GBP-t dobott ki az illető az ablakon. Még mindig úgy érzi, hogy a maradékot visszakaphatja. Hát nem fogja! A kedves Mc Kenzie barát lesarcolja őt is meg az ügyvédet is és, részéről lezárva az ügy. Az ügyvéd meg fogja a fejléces sablon levelét és elküldi. Amint válasz érkezik a nagy szakértelemnek és a gyakorlatnak meg kell fizetni az árát újra, időpont egyeztetés után.  Nem kell meglepődni, ha a számla 500GBP-nél indul.

A gyakorlat:

A Mc Kenzie Friends alatt “dolgozó” emberek listája az interneten fellelhető. Mi próbaképpen 15 ilyet választottunk ki egy ügyben és felkerestük őket.  Három hét eltelte után, négy nem is válaszolt (azóta sem). A többiek esetleírást kértek egy-két hét csúszással. Ezek közül egyetlen ember vállalta a segítséget ingyen. Viszont ez az illető is, aki pár levélváltás után -ami 2 hónapig tartott- végül egy újabb “Mc Kenzie baráthoz” irányította a képzeletbeli emberünket, aki pedig azonnal egy ügyvéd pároshoz.

Konkluzió:

Meg kell jegyeznem, hogy a Mc Kenzie alatt “segítők” káros tevékenysége abban is megmutatkozik, hogy akár hetek, hónapok is eltelhetnek mire válasz érkezik. Ebben a válaszban az is lehet, hogy csak annyi lesz, hogy Ő nem tud segíteni. Pl. ha bonyolult az ügy, vagy épp már nem ér rá, mert ugye semmi sem kötelezi őt, hogy segítsen. Az olyan ügyeket viszont szívesen elvállalják, ahol csak egy levelet kell “elküldeni”.

 A Mc Kenzie Friends égisze alatt dolgozók nem mások mint “kerítők“, jól vagy kevésbé jól -menő ügyvédi irodáknak, ügyvédeknek.  Sajnos, megint pontosan azok húzzák a rövidebbet, akik bajba kerültek, akár önhibájukon kívül is.  Nem csak a saját tapasztalatainkat, de az ügyfeleink elmondására alapozva írtam le ezt a cikket, mert vannak páran akik bedőltek ezeknek a “barátoknak”. Kivétel nélkül arról volt szó, hogy mindenki bevételhez jusson, így vagy úgy, függetlenül attól, hogy a károsult majd, hogy jön ki az ügyből. Ugyanis ez sehol sem szempont és nem is lesz. Csak egy darab hús vagy a húspiacon!

A “Mc Kenzie” arra is “jó”, hogy olyan emberek végezzenek jogi jellegű munkát, akiknek halvány lila fingjuk sincs, a jogról! Magyarul legalizálni lehet az illegális tevékenységet ebben a formában.

A megoldás lehet:
Ha nincs pénzed kifizetni az ügyeddel járó jogi költségeket, akkor próbáld meg magad intézni az ügyed. Ez az egyetlen megoldás, viszont ebben az esetben fenn áll a veszélye annak, hogy senkit nem fogsz érdekelni. Viszont ha időben kifizeted a bírságot és azután próbálsz intézkedni, a legjobb esélyed van arra, hogy visszakapd a pénzed. De egy biztos, hogy a legkisebb kárt így szenveded el. Ha az eseted sokkal komolyabb akkor pedig nem kell megállni Strasbourgig! A strasbourgi bíróság egy év alatt több ezer ügyet tárgyal és nagyon jelentéktelen százalékban (1%-2%) nem ítélték jogosnak a beadott panaszokat!

Felhívás!
Amennyiben bárki talál egyetlen legálisan működő valódi Mc Kenzie barátot, írja meg nekünk és mi közzé tesszük, hogy minden bajba jutott ingyenes segítséget kaphasson!

 

Written by

A Startolj Velünk! Ügynökség 2010 óta áll ügyfelei szolgálatában. Szolgáltatásainkat folyamatosan bővítjük azoknak, akik külföldön próbálnak életben maradni, érvényesülni, karriert, vállalatot, vállalkozást építeni.

No Comments Yet.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.